2011. március 21., hétfő

Sándor, József, Benedek...

...lesznek szívesek mostmáraztán zsákban hozni a meleget, de tényleg! :) Az elmúlt napokban Sándor és József nem jeleskedtek, de ma már Benedek kitett magáért :) Ma gyönyörű napos idő volt, a föld pedig éppen jó, még nedves, de már nem sáros, így kikerültek a hagymafélék is. Idén csak dughagymát használok (kivéve a póréhagyma, de azt még nem is vetettem): öt sor vöröshagymát, öt sor lilahagymát és két és fél sor fokhagymát dugdostam el ma. Ha már benne voltam, melléjük kis fűszerágyást is kerekítettem, keresztben öt részre osztottam egy ágyást, és tárkonyt, bazsalikomot, majorannát, rukkolát, azaz borsmustárt és madársalátát vetettem a részekbe. 
Tegnap a Balaton-felvidéken kirándultunk, és irigykedve vettük észre, hogy a Badacsony oldalában már virágzanak a mandula- és barackfák. Hiába, a különleges mikroklíma, állapítottuk meg. Erre ma reggel észrevettem, hogy nálunk is virágzik már az első mandulafa :)

És még más szépségek is nyílnak:



Az ibolyák kicsit elmosódottak lettek,de egy egész szőnyeg van belőlük, majd próbálok jobbat fotózni :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése