2010. augusztus 21., szombat

Késő augusztusi estén

Ahogy az előző bejegyzésben is mondja a vers, jön az ősz. Bár a hőmérő egyelőre nem azt mutatja, és itt oldalt a köpönyeg.hu sem hisz a saját szemének, a kert jobban tudja. Még ontja a kincseket, de már nem annyira a nyári harsogó színes, lédús csodákat. Jön a szőlő, a szeder, a dió, a mandula, a füge ideje, korábban sötétedik és színesednek a levelek. Kevesebb virág virít, azok is halványabbak, pasztellebbek. Van erre is egy népi bölcsesség, nem olyan régen olvastam, miszerint Urunk színeváltozása, azaz augusztus 6. után elhalványulnak a virágok. És tényleg... Nézzük csak a képeket:

A szőlő most kezd érni, megkóstoltam egy szemet, finom lesz nagyon! Körülbelül egy hete Marika néni és Péter kitették a szőlőbe a darázscsapdákat, ezek egyszerű műanyagpalackok lyukkal az oldalukon, édes folyadékkal az aljukban. Minden évben össze szoktunk szedni egy-két darázscsípést a szőlőben, talán most elkerüljük.

 És a füge, itt látszik csak, hogy az őszi kert sem fog minket éhen hagyni. Ezek azok a bokrok, amelyeket május elején gyakorlatilag tövig levágtak. Biztos voltam benne, hogy idén nem lesz füge. Erre majdnem eredeti méretükre visszanőttek, és termést is hoznak, nem győzök csodálkozni. Majd október körül fognak érni:

És a bodza, amelyről nemrég még a virágot szedtem és a szörpöt meg a rántott bodzavirágot készítettem:

A ház baloldali falánál, Marika néni házrésze előtt korábban volt egy nagy tuja, ami szép volt ugyan, de kezdte a falat veszélyeztetni gyökereivel, ágaival. Jó pár hete kivették már onnan Péterrel, sajnáltuk, de muszáj volt. A helyére Marika néni virágágyást alakított ki - a tuja előtt korábban is az volt. Az elmúlt napokban került sor rá, hogy kis kerítést is kapjon:

Azért persze még ne temessük a nyarat, lesznek itt még forró napok. Én bízom egy olyan gyönyörű vénasszonyok nyarában és hosszú őszben is, amilyen az előző években volt.
És végül egy szerintem jól sikerült fotó a kora esti, késő nyári holdfényről Úrhidán:

2 megjegyzés:

  1. Mindig örömmel olvasom a blogodat. Hangulata van. Nagyon jól sikerültek a fotók is. Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. szia! nagyon érdekelne hogy mi a pontos neve annak a rózsaszín,kapros levelű virágnak az első képen. :)

    VálaszTörlés