2010. augusztus 29., vasárnap

Zakuszka

A fenti cím a gyorsan elkészített ma esti finomságomat takarja, Pati barátnőmtől kaptam a receptet. Igaz, anyukám is szokott zakuszkát készíteni, nem tudom, ugyanígy-e, de most gyorsabb volt Patitól elkérni. A történet ott kezdődik, hogy meguntam várni padlizsánkáim termését - remélem, hallják, és most gyorsan termést hoznak! - és vettem a piacon két szép, közepes méretű padlizsánt. Más tervem volt vele, de aztán kezdett a fülemen is kijönni a zöldség, így ma nem készítettem belőlük ebédet, viszont Pati zakuszkáját már legalább hárman megdicsérték, szóval itt volt az ideje, hogy én is kipróbáljam. A mennyiségek fél kiló padlizsánhoz vannak méretezve, de bevallom, én nem mértem meg, másfél közepes darabom volt, azzal csináltam. Tehát fél kilóhoz kell:
  • egy nagy hagyma
  • három paprika
  • két nagyobb paradicsom
  • fokhagyma ízlés szerint
  • olaj
  • bors
  • három babérlevél
  • és én tettem hozzá egy kisebb, zsenge cukkinit (Pati is)
A padlizsánokat félbevágva sütőben, tepsiben megsütjük, Pati szerint negyedóra alatt, az én sütőmben volt az félóra is. Közben elkészítjük a többit: apróra vágjuk a zöldségeket, és az olajon puhára pároljuk, közben fűszerezzük. Kis hűlés után turmixgépbe kanalazzuk. Ha a padlizsán kész, kikaparjuk a héjából, hozzákanalazzuk és az egészet összeturmixoljuk. Ebből a mennyiségből nekem négy pici üveggel lett. Jó étvágyat!

4 megjegyzés:

  1. Én benne vagyok a háromban? Mert ha nem, akkor már 4 szuperdicséret jár Pati és Timi zakuszkájának. Imádom!!!!! Ez vajh meddig tartható el hűtőben?

    VálaszTörlés
  2. Nem, Te vagy a negyedik :) elvileg forró levegővel tartósítva van, de tartósítószer nincs benne, szóval felbontás után hamar fogyasztandó :) Remélem, elfogy! :)

    VálaszTörlés