2010. május 14., péntek

Krumplibogár...

Terveztem egy bejegyzést a kertünkben fellelhető állatokról, hát, ő lesz az első, bár a tervben nem így szerepelt.
Állítólag nem lehet krumplit sokáig egy helyen termeszteni, mert a krumplibogár elpusztítja, vagy vegyszeresen kell kezelni. Mi még csak második éve termelünk krumplit, tavaly nem is találkoztunk egyetlen krumplibogárral - szebbik nevén kolorádóbogárral - sem, de valamilyen peték mégiscsak kerülhettek a földbe, mert most bizony bújnak elő. Vetésforgóban vetjük a krumplit, most teljesen a kert átellenes sarkában van, mint tavaly volt, a bogár a tavalyi helyen jelent meg, ahol most borsó van, de a közelében található a hat padlizsánpalánta is, amiket alighogy kiültettem, megtalálták. Még nem említettem, hogy amennyire lehet, a zöldségeskertben igyekszem biogazdálkodást folytatni, és ha valamivel nem tudom így felvenni a versenyt, azt tudomásul veszem (ezért nem vetek például kelbimbót, az első évben csúfos vereséget szenvedtem a hernyókkal szemben, és annyira nem szeretem azért...), szóval utánanéztem, hogy mivel lehet a krumplibogár ellen vegyszermentesen védekezni. A következőkkel fogok próbálkozni:
 - kézzel leszedni és vízbe dobni
 - fahamuval beszórni
  - orgonalevélből készült főzettel locsolni - sajnos nekünk nincs orgonánk, de ha kimegyek az utca végére, annyit szedek, amennyit akarok.
Drukkoljunk a padlizsánnak! :)

2 megjegyzés:

  1. egy bio kertész műsorban mondták: gombásodás ellen zsurlótea permet, általános tápoldatnak pedig csalántea jó nagyon.

    VálaszTörlés