2010. május 26., szerda

Munkálatok két eső között


Hétvégén nagyokat kirándultunk, jól el is fáradtam, és persze távol töltött napok után a lakás is úgy néz ki, mint egy csatatér... így aztán nem is terveztem kerti munkát, csak hogy pihenek és bent molyolok majd. Aztán kimentem salátáért Regő főzelékéhez, és nem bírtam nézni... meg az idő is olyan gyönyörű volt, hogy úgy döntöttem, ennek mégis neki kell most állni. Regőt kitelepítettem a járókával az almafa alá, és rendbehoztam a paradicsomot. Kiegyenesítettem a karókat (még le kell verni őket jobban, de ahhoz ketten kellünk) megtámogattam a töveket, megkapáltam köztük a sorokat. És néhány tő már virágzik! :)

Virágzik a borsó is, a megtépázott cseresznyefán pedig pirosodnak a cseresznyék, már Regő is evett egy fél szemet :)

A paradicsommal való munka után a brokkolit kezdtem kiszabadítani a gaz alól, aminek szintén jót tett az eső - mármint a gaznak. Nem kelt ki az összes brokkoli, amit vetettem, de nem is baj, elég lesz ennyi is, a maradék helyre pedig vethetek uborkát, cukkinit.
Hatalmasra nőtt gazokat húztam ki a brokkoliföldből, és egyszercsak nagy meglepetésemre kezemben maradt valami, amit nagy hirtelen répának néztem, de a levele nem olyan volt - kis nézegetés, szaglászás után felismertem, hogy ez egy János-napi retek, ami tavaly ide volt vetve, de megette valami a levelét, semmi nem lett belőle. Valószínűleg egy ki nem kelt mag indult be most tavasszal, és nagyon finom, zsenge retket ettünk vacsorára, lehet, hogy máskor is megpróbálkozom vele, mert a tavalyi kudarc után nem mertem.
Miközben én a paradicsommal és a brokkolival harcoltam, Marci epret szedett. Íme a munka és gyümölcse - utóbbiból Marci már levette a munkadíjat :)

Utólag pedig áldottam az eszemet és hogy nem voltam annyira lusta, mert este megint vihar jött jókora esővel, most olyan sár van a kertben, hogy nem tudnám csinálni, amit tegnap tudtam. És vacsora után tejszínhabos epret ettünk :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése