2010. május 30., vasárnap

További paprikák és uborkaágyás

A szombati napot megint kihagytam, lustálkodtunk, vagy gyereknapot tartottunk magunknak, vagy ahogy tetszik. Ma viszont bepótoltam!
Reggel azzal kezdtem, hogy a péntek reggel szedett bodzából megcsináltam a szörpöt, körülbelül hat liter lett most is, valamivel több, de intenzívebb ízű, töményebb. Aztán kiültettem a maradék paprikapalántákat (persze előtte kigazoltam a helyét) így most összesen van 13 tő almapaprika, 16 Senator típusú édes fehér, 13 bácskai csípős fehér és egy árva hegyes erős. Tavaly az volt a tapasztalat, hogy a bácskai csípős erősebb, mint a hegyes erős.
Aztán az uborkaágyás... Az úgy kezdődött, hogy április táján a szépen felmunkált földbe vetettem uborkamagot, aminek eszében se volt kikelni. Vártam, vártam, gazt nem mertem irtani belőle, nehogy az uborkát is irtsam vele. Egyetlen kikelt uborkát találtam, megjelöltem kővel és még vártam, hátha... De nem és nem, a gaz pedig nőtt, és egy nagy helyen olyan sűrű tarackbúza nőtt, hogy oda már nem is lehetett volna újravetni. Marika néni legyomirtózta a tarackbúzát, és megint vártunk, hogy kipusztuljon, és lehessen vetni. A hideg május lassította ezt a folyamatot, de mostanra már száraz, látnivalóan életképtelen tarackbúza és haragoszöld, hatalmas más gaz borította a területet. Kapával, kézzel esélytelen volt nekiállni, hát fogtam az ásót és felástam. Ez így könnyedén hangzik, de kemény munka volt. Az utána fogyasztandó pizzám és söröm járt a fejemben, meg az, hogy minden tiszteletem a tarackbúzáé. Az ember elkezd ásni, és ronda nagy gyökereket talál. Még egy kicsit tovább ás, még mindig... aztán még ás, meg még, lassan feljönnek a bányászok, meg visszaköszönnek a vietnami bányászok... és még mindig a tarackbúza gyökerét követi! Hát minden tiszteletem a tarackbúzának, akit végülis legyőztem, és nem kedveltem meg, irtani fogom minden eszközzel, de le a kalappal előtte.
Aztán bejöttem, megkaptam a pizzát és a sört (alkoholmentes) és kint esett egy kis zápor. De el kéne vetnem még ma az uborkát, meg a cukkinit, meg a sütőtököt, mert holnap front lesz, erős szél, eső és tíz fok lehűlés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése