2010. május 12., szerda

Sétáljunk tovább :)

Tehát, ha a fenyőknek hátat fordítunk, elsétálunk a vérbükk mellett, és megállunk az uram által ácsolt kerítésnél, akkor a zöldségeskerthez érünk, mármint a legnagyobb, bekerített ágyáshoz. Ezt anyósommal (továbbiakban Marika néni) műveljük felesben, és most csak a szalonképesebb, azaz kevésbé gazos felét mertem fotózni:
  A hátsó sarokban vöröshagyma, fokhagyma, lilahagyma, a sorok között sárgarépa, petrezselyem,padlizsán, kijjebb saláta, balra hátul borsó - ez már mindjárt virágzik - mellette karalábé, a képen már nem látszik a névadó póréhagyma és még egy sor lilahagyma. Az előtérben Marika néni legyomirtózott gazai között kelő többféle bab.
Innen a másik irányba fotózva a sok karóval a paradicsomerdő, mögötte az eper, itt látszanak a már kikelt babok, és belóg egy cserszömörceág. Hátul, a kerítés mellett telekvédő tűztövisbokrok:

Ha itt megfordulok, mögöttem van épp a fűszeres-gyógynövényes-csemetés kert innenső vége, amelyben olyan szépen virágzik a metélőhagyma, hogy a virágoskertbe is beillene:

A két kert között továbbhaladva elhagyjuk a birsalmafát, a komposztot, és a gyümölcsfák közé jutunk:


Ha innen visszafordulok a ház felé, némi lombon átszűrve így látom a házat:

Ha pedig a nagy zöldségágyás felé fordulok vissza, innen így látszik, előtérben a házi készítésű kerítéssel, háttérben szomszédokkal:
 

 Folytatása következik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése