2010. október 18., hétfő

Megint esik

Írnom kellett volna időközben nemcsak a munkákról meg a díjról, hanem az időjárásról is, mert most úgy tűnik, folyton esik :) pedig nem, gyönyörű napos hetek voltak! Szinte mindent sikerült elvégeznünk, amit akartunk, mielőtt megjött ez az újabb eső. Nézem is a múltkor írt listát: a zöldségeskertet megszabadítottam mindentől, illetve a póréhagyma van még ott, naponta-kétnaponta szedjük és fogyasztjuk, nagyon finom, zsenge, és nem kukacos! Csak jövőre majd fel kell tölteni, hogy hosszabb ehető része legyen. Az eperig nem jutottam el, mert hétvégére elmentünk Anyukámékhoz. A répák megszikkadtak, le is pucoltam róluk a sarat, már a kamrában vannak, lehet, hogy fagyasztani is fogok belőle. Jó sok lett, egy tízliteres vödör és egy doboz sárgarépa, plusz amit már elhasználtam belőle, és körülbelül ennek egyharmada a fehérrépa. Petrezselymet tettem el sóban is és fagyasztva is.
A paradicsomkarókat kiszedtük, hát majdnem olyan kemény meló volt, mint leverni őket. Jövőre vagy kordonos paradicsom lesz, vagy veszünk direkt erre a célra való karókat, mert ezek kiszolgált szőlőkarók voltak fénykorukban :)
A málna melletti ágyás is tiszta, és Péter mindent felrotált: a gyümölcsös alját, a málnát, a zöldségest. Felszedtük a babot, ma abból készült leves az ebéd :) Szedtünk diót, gereblyéztünk diólevelet, Marika néni el is tüzelte mindenféle gallyakkal és megszáradt gyomokkal együtt, ez látszik a képen. Persze azóta hullott még levél, és most ázik, de remélem, lesznek még olyan napok, amikor szárad.
Rotálás után beszórtuk fahamuval a teljes zöldségest és málnást, és Péter azt is belerotálta. Utoljára maradt a zöldséges. Egyedül az eperig nem jutottam el: írtam, hogy ki akarok szedni 20-25 tövet, amit átültetek máshova, a többit pedig kiszedem, és azt is be lehet rotálni. Na ez lett volna ma, aztán éjjel megjött az eső. 
Pár kép még az őszi kertről, és benne a gyerekekről:
Krizantémok:

Lila virág a tűztövis előtt az utcai kerítésnél:


Marci az avarban:

Sétálnak a kertben:
Legtöbbje telefonnal készült, a minőségért elnézést kérek, ahhoz képest nem is rosszak :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése