2010. november 30., kedd

Fürdőszoba projekt I. felvonás - Álmennyezet

Ez ugyan nem kert, de említettem, hogy télen több szó fog esni a házról, és a fürdőszoba-építés nagyon fontos lépés a mi kis életünkben, a házunkéban is, a ház meg ugye a kertben van :) Szóval ma végre eljött a mi Lajosunk, aki nagyon sokat dolgozott már a házon, és a segédjével álmennyezetet csinált a fürdőszobába. Ez azért kellett, mert 3,10 m a belmagasság, és  pontosan északi sarok, tehát a Nap szinte soha nem fog besütni, viszont két oldala fűtetlen, felül meg egyelőre üres, némileg szigetelt, de szintén fűtetlen padlás van. Az álmennyezet felett van 20 centi kőzetgyapot, így fentről is szigetel, és nekünk sem kell akkora légteret felfűteni.
A munka képekben:
Először is a kiindulás, az üres helyiség eredeti állapotában. A falak vakolva vannak, a mennyezet a mai napig vízálló gipszkartonnal volt burkolva. Jobb szélen az a falszakasz szándékosan van a fotón, ezt látom, ha az ajtóból az átellenes sarok felé nézek, ugyanis L alakú a fürdőszoba:

Az eredeti mennyezet:

Aztán Lajosék barbár módon (nem lehetett máshogy) lebontották az eredeti gipszkartont, és elkezdtek dolgozni. Fém sínekből rögzítőszerkezetet alkottak a mennyezetre a megfelelő magasságba (a bal felső sarokban az ajtófélfa lóg a képbe):

Ezt a keretet aztán áthidalták még egy csomó fém sínnel, amit függesztékekkel rögzítettek, és a mennyezet két rétege közé jött a kőzetgyapot:

Végül pedig az egészet újra beburkolták vízálló gipszkartonnal:

És kész :) Körülbelül hatórás munka volt, délelőtt 11 előtt érkeztek, és este hat után mentek el. Időjárás függvényében jönnek a hét további részében - ha nem esik, van még egy kétnapos kinti munkájuk máshol - és burkolnak. Közben jönnie kell egy vízvezeték-szerelőnek is, ami nem biztos, hogy egyszerű, mert még nem tudjuk, ki lesz az. Mindenesetre a fürdőszoba előtti folyosón türelmetlenül sorakozik több doboz csempe és járólap, várva, hogy a falakra kerüljenek:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése