2010. november 1., hétfő

Mérleg

Most már azt hiszem, tényleg itt a szezon vége, némi szomorúsággal nézek végig a földön, hogy idénre ennyi volt... és belegondolok, hogy nem sok marad ám ki, hiszem két-három hónap múlva lehet kezdeni a palántázást :) Még a póréhagyma van kinn, illetve valahogy el kellene jutnom az eper kiszedéséig és a kiválasztott tövek elültetéséig, remélem, sikerül még néhány napon belül. Jó idő és némi gyerekfelügyelet kellene hozzá.
Így aztán gondoltam, vonok egy mérleget az idei évre a kertünk szempontjából, ahogy emlékszem, mi hogyan sikerült, miből mennyi termett, mi volt jobb vagy rosszabb, mint tavaly, mik a jól bevált dolgok vagy az új ötletek jövőre. Nem biztos, hogy egy bejegyzés elég lesz erre, a sorrend pedig azt követi, ahogy a kertben elhelyezkedtek a zöldségek, gyümölcsök. Lássuk akkor:
  • Fejes saláta: nem igazán jött be. Többféle verzióban vetettük, ültettük. Marika néni kapott néhány palántát kora tavasszal a faluban egy nénitől, aki ősszel elvetette már magról. Én vetettem magról is magszalagos salátát, és palántáztam is a szobában, majd kiültettem. Az volt a terv, hogy így folyamatosan lesz salátánk, de aztán bejött az esős tavasz meg a sok csiga és egyéb kártevő, és talán többet ettek a salátából, mint mi. Marika néni ajándék palántái jöttek be a legjobban, a többiből alig-alig jutott nekünk. Így aztán én is akartam vetni idén ősszel, de kiderült, hogy amikor én azt gondoltam, hogy most van itt az ideje, már késő volt. Tavasszal újra próbálkozunk!
  • Hagymafélék: ez viszont nagy siker számomra! Volt fokhagyma, vöröshagyma, lilahagyma, póréhagyma, remélem, nem hagytam ki semmit, és mindegyik szépen termett, nagy hagymafejeket szedtünk fel, hiába feküdtek el a szélviharban, felkeltek és túlélték. Fokhagymát biztosan nem kell venni a télen, talán vöröshagymát sem, a lilahagyma már elfogyott, de volt metélőhagyma Marika néninél és metélőfokhagyma is a magaságyásban. Utóbbi még mindig szedhető, csakúgy, mint a póréhagyma.
  • Sárgarépa és fehérrépa, petrezselyem: a tavalyi évhez képest nekem megint csak sikertörténetnek számít. Szép, nagy répák termettek mindkét fajtából, csak sajnos a sárgarépának körülbelül egyharmada férges. De maga a termés mindenképpen szép, tavaly alig volt valami, az is picike. A kert egy egészen más pontjára vetettem, lehet, hogy azt hálálta meg, de jövőre ki kell majd találnom a sárgarépalégy ellen valami hatásos és környezetkímélő védekezést.
Egy ágyás kész, folytatása következik :)

3 megjegyzés:

  1. Sárgarépalégy? Nem is hallottam róla még.:)
    De nagyon jó volt olvasni a mérleged, és megint tanultam valamit:)Ezúttal Tőled:))

    VálaszTörlés
  2. Szabadna kérnem a folytatásban a burgonyás ágyás soron kívül történő mérlegének közzétételét? :-)
    Előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  3. Fog jönni az is, és előre elárulom, hogy sikeresnek számít :) De lehet, hogy csak egy harmadik bejegyzésben, ha sorba megyek :)

    VálaszTörlés