2010. május 17., hétfő

Bodzaszörp képekben

Szerencsére még a vihar előtt, szombat reggel sikerült bodzát szednünk Marcival, így mára elkészült életem első bodzaszörpje. A recept:
Végy 25 db szép, nagy, kinyílott bodzavirágot. Ha kisebbeket sikerült szedni, én kettőt beszámítottam egy nagynak.


Szükség lesz még öt liter vízre, négy citromra, másfél kiló cukorra, négy evőkanál citromsavra és másfél kiskanál nátrium-benzoátra.
A citromokat felszeljük, és egy nagy edény aljára tesszük, amibe mindez belefér majd.


Rátesszük a megmosott, lecsöpögtetett virágokat, és ráöntjük a vizet.


Ezután két napig hűvös helyen állni hagyjuk, például a kamrában, a pincében, az aktuális időjárási körülmények között a kertbe is kitehettem volna...
Két nap múlva leszűrjük, a virág és a citrom mehet a komposztra. Az edényt kiöblítjük, beleöntjük a cukrot, a citromsavat és a nátrium-benzoátot, és rászűrjük a levet. A nátrium-benzoátot célszerű előzőleg egy pici meleg vízben feloldani, amit én persze csak utólag olvastam.


Amikor az összes levet rászűrtük, fakanállal addig keverjük, amíg teljesen feloldódik a cukor és a tartósítószerek.


Ha ez is megvolt, kimosott üvegekbe töltjük, és készen is vagyunk. A képen azért használok szűrőt, mert nekem nem oldódott fel tökéletesen a nátrium-benzoát...

És íme a végeredmény:

Én egy 9 literes levesesfazékban készítettem, és a megadott alapanyagokból összesen bő öt és fél liter szörp lett, tíz félliteres és egy nem egészen teli 7,5 decis üveg. Bár egy félliterest megmértem, és hat deci volt benne, szóval lehet az összesen hat liter is :) Már tesztelve, finom!

2 megjegyzés:

  1. ügyes vagy,de maradjon ám nekem belőle egy kóstolásnyi,ha végre megszállunk titeket :)

    VálaszTörlés