2010. július 2., péntek

Másodvetés

Bálint gazda is megmondta, itt a másodvetés ideje :) ma délelőtt kitisztítottam és megkapáltam-gereblyéztem a borsó helyét, ez most nagyon könnyedén hangzik, de rettentő meleg volt, mindenhonnan folyt rólam a víz. Természetesen naptej, kalap megvolt. Aztán vetettem bele borsót és zöldbabot, felváltva, mindegyikből négy-négy sort, a zöldbab kétféle volt. Jól néztek ki, a borsómag rózsaszín, az egyik bab fehér, a másik narancssárga volt, amikor készen volt a nyolc sor felváltva, de még betakaratlan, mintha cukorkákat vetettem volna :) Zöldbabot azért kellett másodjára vetni, mert előszörre valószínűleg rossz helyre tettem, árnyékba, kikelt ugyan, de nagyon kis satnya lett, azt hittem, még nőni fog, amikor már virágzott aprócska korában, és hozott pár vékonyka kis zöldbabot.
Tegnap meglocsoltam hamulével a krumplit, mert tetves. És az első két sor nem igazán nő, az a korai fajta, nem tudom, normális-e, vagy a tetűtől van, vagy valami baja lehet?
Ezenkívül tegnap még kigazoltam az uborkát, a cukkinit és a magról vetett padlizsánkákat. Előbbi és utóbbi szintén másodvetés, az uborka elsőre nem kelt ki  - tavaly is a másodvetés kelt ki, lehet, hogy egyszerűen nem kell áprilisban elvetni - a padlizsán esetében pedig a palántázottakat megtépázta a májusi vihar, meg a krumplibogár, bár hatból három túlélte, de jobbnak láttam újra próbálkozni. 4-5 tő kelt ki, az épp elég lesz, ha megmarad.
Szedtem kaprot is, mindjárt főzök holnapra kapormártást :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése