2010. július 20., kedd

Megtört a jég

Kicsit érthetetlen bejegyzéscím ebben a kánikulában :) megmagyarázom: végre megint dolgoztam a kertben, a minden esti szüreten felül is. Kigyomláltam a paprikát - már van rajta sok icipici paprika, alatta pedig a sok lehullott virág - a fokhagymát, egy sor petrezselymet és némi vöröshagymát is. Hatalmas gaz volt - ide jön egy pirulós szmájli - de egyszerűen nem bírtam negyven fokban. Harminchétben sem. Fányi parlagfüveket is irtottam, volt köztük pár olyan, amit már korábban kitéphettem, de elszakadt és újra kihajtott, ezeknek hihetetlen erős, elágazó gyökereik, száraik lettek. Tényleg nagyon figyelni kell, hogy teljesen kitépve irtsa őket az ember - nyilván nem szándékosan téptem el őket korábban sem.
A fokhagymához lassan érdemes lesz kimenni egy ásóval, és felszedni, mert kezdenek elszáradni a fokhagymaszárak. Egyet el is téptem véletlenül, és a kiskapámmal kiástam a bennmaradt hagymáját, teljesen normális méretű, érett darabnak tűnt.
Szedtem megint paradicsomot és uborkát. lassan a paradicsomot is el kell kezdeni feldolgozni, mert annyi lesz, amit már nem eszünk meg estéről estére.

3 megjegyzés:

  1. Timi, olyan büszke vagyok rád! Életem legszebb gyermekkori nyarain a nagymamám testvérénél üdültünk, és minden este a kertből hoztuk a paprikát, a paradicsomot, csirkét vágtunk, szintén a kertből volt a levesbe répa, zöldség, uborkát tettünk el, zöldborsót fejtettünk, sóskát pucoltunk, és én a hintapadban olvastam lányregények százait. Most, hogy olvasom nap mint nap a kertetek történetét, itt Budapesten, a harmadik emeleten, szinte újra érzem azoknak a nyaraknak az illatát. És hiányzik.

    VálaszTörlés
  2. Szofi, köszi :) gyertek el egyszer paprikát, paradicsomot, uborkát szedni! Mondjuk csirkét nem vágunk, az nem is hiányzik :)

    VálaszTörlés
  3. Timi, nagyon szeretnék egyszer elmenni! :D

    VálaszTörlés